2017. március 7., kedd

Katerina Janouch: A mezítlábas lány (Barfotaflickan)





  Kb. egy hete kaptam ezt a könyvet a férjemtől, nagyon gyorsan sikerült elolvasnom. Főleg vonaton és buszon faltam az oldalakat a gyapjúfesztiválra jövet-menet.

  A sorozat előző köteteinek egy részéről már írtam itt a blogon. Ismét a jól ismert Cecilia Lund (ötgyermekes elvált anyuka és szülésznő) a főhős. Pörög körülötte az élet: munka, család, alkalmi kapcsolatok és 'magánnyomozó'i teendők szédítő körförgása. Cecilia mindig megérzi a veszélyt, keresi a kihívást, nem megy egy érzéketlenül az őt fölháborító dolgok mellett. Ebben a kötetben egy fiatal koldus nő sorsa nem hagyja nyugodni.

  A kötet izgalmas, a szerzőnő ügyesen gabalyítja a szálakat. Az erotikus jeleneteket valahogy nem látom indokoltnak (legalábbis nem mindegyiket). A kötet vége szerintem össze van csapva, tőmondatokban hangzik csak el pár fontos dolog, aminek a kibontására vártam. Néhány ellentmondás is becsúszott a végefelé, ettől eltekintve a következő részt is szeretném elolvasni. Hiába, az ember hozzászokik a szereplőkhöz, a könyv hangulatához...

2017. március 1., szerda

Selma Lagerlöf: Jeruzsálem





  Nagyon régen megvan már ez a könyv. Írója nagy nevű alkotó, és rémlik, hogy a filmet is láttam valamikor, legalábbis egy részletét. Hogy miért kellett több évet várakoznia a könyvespolcon, rejtély.

  A nyelvezete régies, az elbeszélés érdekes. Néha éveket átugrik, hogy egy-egy drámai jelenetre koncentráljon. Erőssége egy-egy jelenet felépítése, a szereplőkben végbemenő dilemmák ábrázolása. A végén már túlzottnak éreztem a megszokott "Most vajon meggoldolja-e magát az illető és ha igen, ismét meggoldolja-e majd vajon magát", demásrészt amiatt volt izgalmas a könyv.

  Másrészt rengeteget meg lehet tudni belőle az 1800-as évek végén élt svéd parasztok szokásairól, életkörülményeiről. (És arról is, hogyan alakultak ki a kisebb egyházak, amelyeknek itt szabadegyház a neve, véletlenül sem szekta.) Azt hiszem, az egyik kedvenc részem az volt, amikor egy nő magányosan ül egy szobában, néz ki az ablakon elgondolkodva. Bejön az öccse, erre a nő elpirul, mert rajtakapták, hogy csak úgy, mindenféle kézimunka nélkül, tétlenül ücsörgött...

  A könyv szereplői nagyon a szívemhez nőttek, hiányozni fognak.

2017. február 5., vasárnap

Bunkó finnek (Finnjävlar)





  A könyv címe igencsak provokáló, politikailag inkorrekt, iskolai szünetekben számtalanszor elhangozhatott. A kötetben tizenhét finn származású, vagy svédországi finn mesél arról, milyen volt a hetvenes-nyolcvanas években átvándorolni Finnországból Svédországba. Ez a világ más tájairól nézve talán nem olyan egetrengető esemény, de a könyvet olvasva rájövünk, milyen kultúrsokkban volt részük az ország új lakosainak, még akkor is, ha az alapvető anyagi dolgok (főleg a munkahely) adottak voltak. Más kultúra és nyelv, "színtiszta" finn lakótelepek, munkahelyek és iskolai osztályok lassították az integrációt. A finn kisebbséggel szemben nem volt toleráns a svéd többség, néha megalázó módon kényszerítették a finneket nyelvük feladására. Kemény fizikai munka, rokkantság, társadalmi izoláció, alkolholizmus: kemény árat fizettek az én generációmmal kb. egyidős szerzők szülei a svéd jóléti társadalom vendégmunkásaiként.

  Ma ez már mesébe illő történetnek tűnik, a svéd társadalom (legalábbis hivatalos szinten) rengeteget változott pozitív irányban (legalábbis ami a finnekhez való hozzáállást illeti). Az utóbbi pár év újabb kihívásokat hozott, meglátjuk, ezekkel hogyan bírunk.

  A könyvet személyes okokból is érdeklődve olvastam. A férjem családja is hasonló utat járt be, sok mindenben rájuk ismertem. Így talán könnyebben megértem őket.

2017. január 5., csütörtök

A ruhagyártás rabszolgái (Modeslavar)



  Az idén ismét szeretnék írni azokról a könyvekről amelyeket kiolvastam. Tavaly volt pár, amiről nem írtam, de azokat most nem pótolom, inkább az új kalandokat dokumentálom.

  Elsőnek ezt a könyvet:



  Szó szerint a Divat rabszolgái lenne a címe, de ezt már lefoglalta egy Oscar Wild-esszégyűjtemény.

  A könyv leleplező zsurnalisztika: az újságíró sokszor veszélyes helyzetekbe kerülve a saját szemével akar meggyőződni bizonyos visszásságokkal, visszaélésekkel, mindezt a közvélemény elé akarja tárni és állásfoglalásra akar késztetni bennünket. 

  A könyv két írója, Moa Kärnstrand és Tobias Andersson Åkerblom az ötvenes-hatvanas évek svéd textilgyárait hasonlítj össze a mai távol-keleti üzemekkel. A különbség szinte csak idő- és földrajzbeli. Mindkét korban és helyszínen erős környezetszennyezéssel járt, jár a textilek előállítása, és a ruhák megvarrása: a munkakörülmények ezzel párhuzamosan siralmasak: a dolgozók egészségre ártalmas anyagokkal kerülnek érintkezésbe nap mint nap, ez sokszor betegséghez, korai halálhoz vezet. 

  Napjainkban pont az egyik nagy svéd áruházlánc tör egyre inkább előre a világpiacon és teremt rengeteg új munkahelyeket a fejlődő országokban. Az érem másik oldalára világít rá ez a könyv: a néha rabszolgatartásra hasonlító lakás- és munkakörülményekre, az alacsony bérekre, gyermekmunkára... Szívszorító olvasmány. 

  Mit tehet egy ilyen helyzetben a (kisgyermekes) vásárló? 

  Örül minden egyes régi, még használható ruhadarabjának, igyekszik megfoltozni, átalakítani őket.  Néha-néha megvarr egy-egy nadrágot, pizsamát, esetleg köt pulcsit vagy sapkát. Ja, és továbbra is elpasszolja a kinőtt, megunt ruhadarabokat a Vörös Keresztnek, és vásárol onnan is, ha akad kedvére való. A fent említett áruházláncot pedig lehetőleg messzire elkerüli.

2016. május 1., vasárnap

Kun Árpád: Boldog Észak





 Van olyan, hogy az ember olvas egy könyről, aztán az nemsokára szembejön vele a boltban. Velem ez történt a múlt nyáron.

  Egy benini (igen, Afrikában van egy Benin nevű ország, én sem tudtam) ápoló, aki tulajdonképpen francia állampolgár az édesapja révén, harmincnyolc évesen Norvégiába kerül. Házi betegápolóként helyezkedik el, és egész élete váratlan fordulatot vesz, amikor megértinti a szerelem számára eddig ismeretlen érzése...

  Sablonosnak tűnhet, de egyáltalán nem az. A Norvégiában élő magyar író nagyon izgalmasan és szemléletesen ecseteli mind az afrikai törzsi kultúrát (vudu és hasonlók, nekem ez a rész tetszett kevésbé), mind a norvég szokásokat. A svéd mentalitáshoz nagyon közeli, de mégis egész más ez a szomszéd ország.

  Az csak elhagyagolható plusz, hogy a regény egy igaz történetre épül. Nekem ez nem sokat számít, de tudom, másoknak igen.

2015. december 29., kedd

Björn Hellberg: Gyűlölködők (De hatiska)



   A férjemtől kaptam születésnapomra ezt a könyvet. Érdekessége, hogy a szerző (aki amúgy ismert televíziós műsorvezető) a nyáron itt a városban járt, és könyvet is dedikált. Többek között ezt a kötetet is.

  Egy krimi-sorozat egyik tagja a könyv. A kisvárosi idill (Loviken) kulisszái mögött sötét erők dolgozna: többen fenyegető üzenetet kapnak az interneten keresztül, vagy titokzatos idegenek követik őket. Egy gyilkosság után a rendőrség gyanút fog, hogy mindezek az eseménye valamilyen összefüggésben vannak egymással...

  A könyv lassan indul, de a krimi szabályai szerint fokozatosan gyorsulnak fel az események, és a vége is tartogat meglepetéseket.

  Nyelvezete rendkívül szabatos és választékos - szokatlan ebben a műfajban.

2015. november 30., hétfő

Tóth Krisztina: Pillanatragasztó


  T. K. az egyik kedvenc kortárs íróm. Biztos az is közrejátszik ebben, hogy amikor anno Egerben tanítottam (úgy tizenöt éve), az egyik magyartanár kollégám meghívta az írónőt egy író-olvasó találkozóra (erről talán már írtam Parti Nagy Lajos kapcsán is, egy másik alkalommal ő volt a sztárvendég, a kollégámnak voltak összeköttetései), szóval személyesen is volt alkalmam hallgatni őt, egy könyvespolcokkal körberakott, hangulatos nappaliban, úgy harminc másik ember tásaságában.

  A Pillanatragasztó egy novelláskötet, a Pixel és a Hazaviszlek, jó után talán ez a harmadik, amit tőle olvasok. Mindkettő nagyon emlékezetes, sok-sok megrázó történettel. Ez a kötet kicsit csalódást okozott, de egyben megkönnyebbülést is. A korábbi novellák (egy részük a Nők lapjában is megjelent korábba) sokszor annyira tragikusak voltak, hogy nehezen lehetett szabadulni a nyomásuk alól. Ez a kötet vegyesebb, egyes történetek lélegzetelállítóan torokszorítóak. A történetek másik típusa, amikor az olvasó csak sejti, várja a tragikumot, de a megoldás banális, hétköznapi. Kb. mint amikor egy krimiben egy sötét árnyról kiderül, hogy csak egy járókelő, nem orrgyilkos. Megkönnyebbülés és csalódás egyben.