Bunkó finnek (Finnjävlar)

  A könyv címe igencsak provokáló, politikailag inkorrekt, iskolai szünetekben számtalanszor elhangozhatott. A kötetben tizenhét finn származású, vagy svédországi finn mesél arról, milyen volt a hetvenes-nyolcvanas években átvándorolni Finnországból Svédországba. Ez a világ más tájairól nézve talán nem olyan egetrengető esemény, de a könyvet olvasva rájövünk, milyen kultúrsokkban volt részük az ország új lakosainak, még akkor is, ha az alapvető anyagi dolgok (főleg a munkahely) adottak voltak. Más kultúra és nyelv, "színtiszta" finn lakótelepek, munkahelyek és iskolai osztályok lassították az integrációt. A finn kisebbséggel szemben nem volt toleráns a svéd többség, néha megalázó módon kényszerítették a finneket nyelvük feladására. Kemény fizikai munka, rokkantság, társadalmi izoláció, alkolholizmus: kemény árat fizettek az én generációmmal kb. egyidős szerzők szülei a svéd jóléti társadalom vendégmunkásaiként.

  Ma ez már mesébe illő történetnek tűnik, a svéd társadalom (legalábbis hivatalos szinten) rengeteget változott pozitív irányban (legalábbis ami a finnekhez való hozzáállást illeti). Az utóbbi pár év újabb kihívásokat hozott, meglátjuk, ezekkel hogyan bírunk.

  A könyvet személyes okokból is érdeklődve olvastam. A férjem családja is hasonló utat járt be, sok mindenben rájuk ismertem. Így talán könnyebben megértem őket.

A ruhagyártás rabszolgái (Modeslavar)

  Az idén ismét szeretnék írni azokról a könyvekről amelyeket kiolvastam. Tavaly volt pár, amiről nem írtam, de azokat most nem pótolom, inkább az új kalandokat dokumentálom.

  Elsőnek ezt a könyvet:

  Szó szerint a Divat rabszolgái lenne a címe, de ezt már lefoglalta egy Oscar Wild-esszégyűjtemény.

  A könyv leleplező zsurnalisztika: az újságíró sokszor veszélyes helyzetekbe kerülve a saját szemével akar meggyőződni bizonyos visszásságokkal, visszaélésekkel, mindezt a közvélemény elé akarja tárni és állásfoglalásra akar késztetni bennünket. 

  A könyv két írója, Moa Kärnstrand és Tobias Andersson Åkerblom az ötvenes-hatvanas évek svéd textilgyárait hasonlítj össze a mai távol-keleti üzemekkel. A különbség szinte csak idő- és földrajzbeli. Mindkét korban és helyszínen erős környezetszennyezéssel járt, jár a textilek előállítása, és a ruhák megvarrása: a munkakörülmények ezzel párhuzamosan siralmasak: a dolgozók egészségre ártalmas anyagokkal kerülnek érintkezésbe nap mint nap, ez sokszor betegséghez, korai halálhoz vezet. 

  Napjainkban pont az egyik nagy svéd áruházlánc tör egyre inkább előre a világpiacon és teremt rengeteg új munkahelyeket a fejlődő országokban. Az érem másik oldalára világít rá ez a könyv: a néha rabszolgatartásra hasonlító lakás- és munkakörülményekre, az alacsony bérekre, gyermekmunkára... Szívszorító olvasmány. 

  Mit tehet egy ilyen helyzetben a (kisgyermekes) vásárló? 

  Örül minden egyes régi, még használható ruhadarabjának, igyekszik megfoltozni, átalakítani őket.  Néha-néha megvarr egy-egy nadrágot, pizsamát, esetleg köt pulcsit vagy sapkát. Ja, és továbbra is elpasszolja a kinőtt, megunt ruhadarabokat a Vörös Keresztnek, és vásárol onnan is, ha akad kedvére való. A fent említett áruházláncot pedig lehetőleg messzire elkerüli.

Kun Árpád: Boldog Észak

 Van olyan, hogy az ember olvas egy könyről, aztán az nemsokára szembejön vele a boltban. Velem ez történt a múlt nyáron.

  Egy benini (igen, Afrikában van egy Benin nevű ország, én sem tudtam) ápoló, aki tulajdonképpen francia állampolgár az édesapja révén, harmincnyolc évesen Norvégiába kerül. Házi betegápolóként helyezkedik el, és egész élete váratlan fordulatot vesz, amikor megértinti a szerelem számára eddig ismeretlen érzése...

  Sablonosnak tűnhet, de egyáltalán nem az. A Norvégiában élő magyar író nagyon izgalmasan és szemléletesen ecseteli mind az afrikai törzsi kultúrát (vudu és hasonlók, nekem ez a rész tetszett kevésbé), mind a norvég szokásokat. A svéd mentalitáshoz nagyon közeli, de mégis egész más ez a szomszéd ország.

  Az csak elhagyagolható plusz, hogy a regény egy igaz történetre épül. Nekem ez nem sokat számít, de tudom, másoknak igen.

Björn Hellberg: Gyűlölködők (De hatiska)

   A férjemtől kaptam születésnapomra ezt a könyvet. Érdekessége, hogy a szerző (aki amúgy ismert televíziós műsorvezető) a nyáron itt a városban járt, és könyvet is dedikált. Többek között ezt a kötetet is.

  Egy krimi-sorozat egyik tagja a könyv. A kisvárosi idill (Loviken) kulisszái mögött sötét erők dolgozna: többen fenyegető üzenetet kapnak az interneten keresztül, vagy titokzatos idegenek követik őket. Egy gyilkosság után a rendőrség gyanút fog, hogy mindezek az eseménye valamilyen összefüggésben vannak egymással...

  A könyv lassan indul, de a krimi szabályai szerint fokozatosan gyorsulnak fel az események, és a vége is tartogat meglepetéseket.

  Nyelvezete rendkívül szabatos és választékos - szokatlan ebben a műfajban.

Tóth Krisztina: Pillanatragasztó

  T. K. az egyik kedvenc kortárs íróm. Biztos az is közrejátszik ebben, hogy amikor anno Egerben tanítottam (úgy tizenöt éve), az egyik magyartanár kollégám meghívta az írónőt egy író-olvasó találkozóra (erről talán már írtam Parti Nagy Lajos kapcsán is, egy másik alkalommal ő volt a sztárvendég, a kollégámnak voltak összeköttetései), szóval személyesen is volt alkalmam hallgatni őt, egy könyvespolcokkal körberakott, hangulatos nappaliban, úgy harminc másik ember tásaságában.

  A Pillanatragasztó egy novelláskötet, a Pixel és a Hazaviszlek, jó után talán ez a harmadik, amit tőle olvasok. Mindkettő nagyon emlékezetes, sok-sok megrázó történettel. Ez a kötet kicsit csalódást okozott, de egyben megkönnyebbülést is. A korábbi novellák (egy részük a Nők lapjában is megjelent korábba) sokszor annyira tragikusak voltak, hogy nehezen lehetett szabadulni a nyomásuk alól. Ez a kötet vegyesebb, egyes történetek lélegzetelállítóan torokszorítóak. A történetek másik típusa, amikor az olvasó csak sejti, várja a tragikumot, de a megoldás banális, hétköznapi. Kb. mint amikor egy krimiben egy sötét árnyról kiderül, hogy csak egy járókelő, nem orrgyilkos. Megkönnyebbülés és csalódás egyben.

Fredrik Backman: Itt járt Britt-Marie (Britt-Marie var här)

  Van itt a közelben egy könyves kávézó. Csak nyáron van nyitva, szerda esténkét két órát. Ha van itthon kiolvasott, megunt könyv, elviszem, ugyanannyi régi (használt) könyvet kapok ott érte cserébe.

  Ebben a kávézóban hallottam előszür Fredrik Backman nevét. A pénztárnál ülő hölgy felkiáltott örömében, amikor meglátta a beérkezett könyvek között az író egyik kötetét. "Itt egy Backman. Ki kéri?" Azonnal akadt új tulajdonosa.

  Ez kiváncsivá tett, és a következő adandó alkalommal (talán a repülőtéren) én is szert tettem egy Backman-könyvre.

  Főhőse a 63 éves Britt-Marie, aki egész életét férjének, férje gyermekeinek és a háztartásnak szentelte, mígnem kiderült, hogy a férje megcsalja. A férj ejhagyja őt, Britt-Marie kénytelen új értelmet keresni életének. A Munkaközvetítő Hivatalban tette néhány emlékezetes látogatása után (szerintem ez az egyik legjobb rész, Britt-Marie abszolút járatlan a bürökrácia berkeiben) van állása: egy ifjúsági központ (kb. mint egy napközi, csak nagyobb, 10-14 éves gyerekeknek-fiataloknak) vezetője lesz. A bibi csak az, hogy a központot, amely egy kis észak-svédországi porfészekben található, pénzhiány miatt pát héten belül be fogják zárni. Ez sok embert elrémítene, de Britt-Marie nem hátrál meg.

  Britt-Marie csetlő-botló, nagyon emberi és emberséges hős. A kis közösség életébe reményt, változást hoz. Cserébe az ő életében is elindul valami, amely új egy új szerelemhez, belső szabadsághoz vezet.

Popper Péter: Út a tükrökön át

  A nyáron olvasnivaló után keresgéltem a könyvespolcomon. És a fenti könyvet találtam. Fogalmam sincs, hogyan került oda, kaptam vagy vettem-e, és mióta várta, hogy elolvassam.

  A szerzőt csak névről ismertem, nem tudtam hová tenni. Talán a Nők Lapjába írt anno...

  Ez a könyve nagyon érdekes volt. Arról szól, hogy a kilencvenes évek elején elmegy autóval (!) Magyarországról Izraelbe, hogy ott a Tel-Avivi Egyetemen tanítson. Az Izraelben szerzett tapasztalatait osztja meg a szerző az olvasóval.

  Sok-sok érdekes kis szösszenetet és hosszabb elmélkedést tartalmaz a könyv magyarságról, zsidóságról, nemzeti hova(nem)tartozásról, hungaristákról és cionistákról. A legmegragadóbb az volt számomra (amit a Popper maga is megjegyez a könyv utószavában), hogy a szerző kíméletlenül bemutatja minden párt, ideológiai irányzat jó és rossz oldalait. Ezért egyik tábor sem szerette.

  Azt hiszem, élhetőbb lenne ez a világ, ha többen tudnának (ön)kritikát gyakorolni.