Karácsonyra kaptam ezt a könyvet.
Az író legutóbbi regényének egy lepidopterista (lepkekutató), dr. Papp András a főszereplője. Előnytelen külsejű (nyomorék?) agglegény, aki csepeli lakásából ingázik budapesti munkahelyére, egy múzeumba. A lakást, amiben él, nagyszüleitől örökölte, és mióta ők meghaltak, egykori szobájukban minden érintetlenül, de rendben pihen. Ezt a látszólag silány, szegényes életet egyetlen dolog teszi elviselhetővé: a pillangókkal való foglalkozás, a talált példányok preparálása, redszerezése. Szinte önmagának sem akarja bevallani, hogy a lárvák sokkal jobban érdeklik a kifejlett lepkéknél.
Ezzel a magányos farkassal lép kapcsolatba egy fiktív Krasznahorkai László, az író. Remek alkalom ez az írónak, hogy távolságot teremtsen valós személye és a fiktív író között. Kíméletlen realizmussal ábrázolja rendetlen otthonát, elhagyagolt külsejét, extravagáns szokásait. Egy ideig úgy tűnik, barátság szövődik a két alak között, és ez mindkettőjük életében pozitív változást idéz elő. De Bandi egy idő után rájön, hogy az írót nem a lepkéi érdeklik, hanem Bandi személye, és csak azért akar találkozni vele, hogy regényt írjon róla...
A háttérben megjelenik a magyar valóság: a Bandit a buszon megtámadja egy pár fiatal, csak mert "másképp" néz ki. A múzeumban tudományos munka helyett egyfajta stratégiát kell kidolgoznia, hogy még több látogatót vonzzanak.
Szokás szerint sok izgalmas filozófiai fejtegetés van a könyben. Egy részük a nyelv és a valóság közötti áthéghatatlan szakadékról szól: lehetetlen nevén nevezni a dolgokat. Egy pillangó és a magyar nemzet biztonsága látszólag távol áll egymástól, de valójában talán pont egy és ugyanaz a dolog.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése