A Rádiószínház hangtárában leltem rá először a történetre. Megfogott a hangulata, a cselekménye. Ezért kivettem a könyvtárból és elolvastam. - Annak ellenére, hogy már hallottam a történetet, nem volt unalmas.
A negyvennyolcas szabadságharc magyar emigránsairól szól a regény. A bukás utáni személyes tragédiákat is bemutatja, de nem veszik el önsajnálatban. Nemcsak magyar szereplők szemén keresztül látjuk a múlt és a jelen eseményeit, hanem skót, francia, angol szemszögből is.
A legjobban a finom pszichológiai érzékkel megírt részek tetszettek (hogyan közlik óvatosan, fokról fokra a adagolva a szörnyű igazszágot a Bárdy-családdal, illetve hogyan kottyantja el a félve őrzött titkot az egyik szereplő), valamint a regény vége, ami nyitott, többféle értelmezést megenged. A legmegrázóbb részek - a vérengzés leírásán kívül - azok voltak, amelyekben a hasis mámorában elmerülő magyar urakról olvashattam.
Kíváncsivá tett a kortásrs írónő többi munkájára is.
A könyv egy hétéves kisfiúról szól, akikkel viselkedési gondok vannak az iskolában. A tanítója sejti, hogy a kisfiút otthon bántalmazzák, és jelentést tesz a Gyermekvédelmi Hivatalnál. Beindul a bürökrácia gépezete. Ügyvéd, gyermekvédelmi felelős, rendőr, nevelőszülő, tanár - sok-sok felnőtt van a fiú körül, mind megpróbál segíteni a helyzetén. De a sok bába között elvész a gyerek, és senki sem tud megakadályozni egy tragikus halálesetet, amely után a kisfiú még is nehezebb helyzetbe kerül. Végleg kisiklik az élete vagy kap egy újabb esélyt, hogy végre boldog, gondtalan gyermek legyen? 
