Mikael Niemi: Özönvíz (Fallvatten)

  A regény egy észak-svédországi vízierőmű gátszakadásának a fikciója. Pörgős katasztrófaregény, melyben gyorsan váltakoznak a szereplők és a helyszínek. Ami összeköti őket, hogy a tragédia pillanatában mind a Lule folyó partján vannak. (Egy férfit kivéve, akinek stockholmi lakásában két másodpercre elmegy az áram: ő ennyit észlel az egészből.) Néhány szereplő egy családot alkot(ott valamikor), vagy munkatársak. Mások eddig nem ismerték egymást, de a katasztrófa sodrásában egymásra utalódnak: hol segítik, hogy akadályozzák egymást a menekülésben.

  Jó magyarul olvasni pár dolgot olyan jelenségekről, amiket itt átáltem, de még így nem fogalmaztam meg. A svéd az erdőt pédául így írja le: "Lecsüngő zuzmókkal befont magas erdeifenyők, nyirkos moha, kőtömbök mindenütt." (7-8.o.) Nagyon találó!

Valami ilyesmi, a kőtömbök és a moha kevéssé látszik.

  A szöveg olvasásakor néha önkéntelenül is arra gondoltam, ez hogyan volt a svéd eredetiben. Egy helyen sós pogácsát (!) süt az egyik svéd háziasszony, és a hozzávalók között fahéj (!) is szerepel. Gondolom, ez a fahéjas csiga volt az eredetiben, ami itt kábé olyan általános, mint otthon a pogácsa. A tetején lévő durvára őrült só viszont bizarr, az igazából dekorcukor, ami sütéskor sem mállik szét.

Ola Larsmo: Cselédnek nem (Jag vill inte tjäna)

  A könyv nagyon lassan indul, áttekinthetetlen, ki kicsoda és mi mire utal vissza vagy előre. Majdnem elvesztettem az ihletet, hogy tovább olvassam. Szerencsére átlendültem egy holtpoton, és a vége már kifejezetten izgalmas volt, nem tudtam letenni.

  A regény az 1800-as években játszódik Uppsalában. Főhőse egy orvos és egy szegény sorsú vidéki lány, aki a városban keres megélhetést. Mivel nem akar elszegődni cselédnek, az utcalányok sorsára jut. Az orvos és a lány útjai többször is keresztezik egymást. Az orvos feladata Uppsala örömlányainak a rendzseres egészségügyi ellenőrzése - a fertőzések elkerülése végett. Ám az orvos túllép hatáskörén, és segít a lányon, amikor bajba jut - és saját becsületésn sem esik csorba.

  Izgalmas korrajz, elgondolkodtató regény. Nem volt ám minden olyan jó a régi szép időkben.

  Nyelvezete érdekes, tele régies az szavakkal, tájnyelvvel. A regény frivol tartalmat sejtet, de az elbeszélő mindig visszafogott, szemérmes, diszkrét.

Jhumpa Lahiri: Beceneve Gogol (Den indiske tolken=Interpreter of Maladies)

 

Az amerikai-indiai írónő első novelláskötete, amely egyből elismerést szerzett neki. A másik novelláskötettek összehasonlítva ebben a kötetben kevesebb történet volt igazán jó.

 Több történet Indiában játszódik, ez kissé megnehezíti a távoli országban nem járatos olvasó számára az értelmezést. A legjobb novellákban a kulturális, egzotikus elemek nem játszanak döntő szerepet.

  Nagyon tetszett ez a könyv is összességében, szeretnék még mást is elolvasni a Lahiritől.

Tintin és a picarók (Tim und die Picaros)

  Kb. tíz évvel ezelőttig nem fordult meg képregény a kezemben. Manapság szinte minden nap olvasok képregényt - a gyerkeknek.

  A férjemnek nagy gyűjteménye van, sok közülük felnőtteknek íródott. Ez is azok közé tartozik.

  Tintin egy dél-amerikai országbeli gerillacsapat megsegítésére indul barátaival. A hatalmon lévő katonai vezetők megpróbálják hősünket ártamatlanítani, de ez természetesen nem jár sikerrel. A gerillákhoz érkezve azonban kiderül, hogy azok a mértéktelen alkoholfogyasztás miatt harcképtelenek... Hőseink megpróbálnak ez ellen tenni valamit.

  A képregény nem tartozik Tintin legjobb kalandjai közé, és bevallom, a műfaj, nem a kedvencem... De nyelvgyakorlásnak ismét csak jó volt. És tágította a komfortzónámat ...

Jhumpa Lahiri: Egy ismeretlen világ

Az indiai szármzású írónótől már régen el szerettem volna olvasni valamit. Ebben a kötetben nyolc novella foglal helyet, az utolsó három szorosan összefügg egymással.

Az elbeszélések üteme nyugodt, a leírások részletesek, érzékletesek. Lahiri stílusa nagyon magával ragadott.  A modern kor olyan jelenségei, mint a migráció, kultúrsokk, alkalmazkodás és elidegenedés minden történetben megjelennek. Főhősük egy-egy indiai származású család vagy fiatal, aki az Egyesült Államokban keresi boldogulását. Nagyon finom érzékkel láttat az író lelki folyamatokat, konfliktusokat. Remekül megjeleníti hősei jellemét, néha könyörtelenül őszinte, illúziómentes, szinte minden titkukat felfedi. A legtöbb történet vége tragikus vagy legalábbis keserédes, mégsem kilátástalan.

Nagyon tetszettek ezek a történetek. Egy-egy hős olyan közel került hozzám, hogy szinte magam előtt láttam őt, és arra vágytam, hogy régi ismerősként elbeszélgethessek vele. 

Az utolsó történet hősei Rómában, egyik kedvenc városomban találkoznak sok-sok év után. Szinte éreztem a város hangulatát, illatát, miközben olvastam a novellát. Már csak ezértis megérte elolvasni a könyvet.

Lee Child: Elvarázsolt dollárok

A férjem nagy Lee Child-rajongó, az összes eddigi könyvét elolvasta. Megkérdeztem tőle, hogy a szerző melyik könyvét ajánlja. Ez a krimi egy sokkötetes sorozat legelső része, erre esett a választása. 

A főszereplő, Jack Reacher - egykori katonai rendész - szabadon vándorol városról városra az Egyesült Államokban. Cálja csupán az, hogy észrevétlen maradjon, és szemlélje a világot. De sorsa másképp alakul.  A könyv első lapjain gyilkosság gyanújával letartóztatják egy olyan kisváros egyik éttermében, ahol életében most jár először, alig félórája van ott. Még aznap este börtönbe kerül, és attól kezdve folyamatosan veszélyben van az élete. Margrave, a jómódú, példásan tisztán tartott, idillikus és álmos kisváros egy korrupt bűnbanda kezében van. Reacher személyes okokból elhatározza, hogy szembeszáll velük. 

A krimi nagyon lendületes, szinte lehetetlen letenni. A könyv sok brutális leírást tartalmaz, amelyeket filmen biztos nem bírnék végignézni, olvasni is elég borzasztó volt. Azokon a részeken viszont mosolyogtam, amikor a szupernyomozó hihetetlen intuícióval jön rá dolgokra, összefüggésekre.

Rados Virág: In flagranti

Az első pár oldal után majdnem félretettem a könyvet alpári nyelvezete miatt. Aztán hozzászoktam, és rájöttem, hogy a témának megfelelő a nyelvválasztás.

Novellák során különböző női sorsokat mutat be az írónő. Minden történetben hősnő szerelmi és szexuális élete van a középpontban. Kiderül, rengeteg a buktató, csak a hölgyek elenyésző töredékének sikerül biztonságot adó kapcsolatban révbe érnie. Tényleg ennyire rossz a statisztika? Ha igen, mi az oka? Az utolsó előtti novella, amelyben egy pszichológos tart előadást az egyetemen, valamennyire választ ad a kérdésre.

Nem volt meggyőző ez a könyv. Erénye a novellák közötti összefüggés ügyes megszerkesztése (az egyik novella mellékszerplője a következő főhőse, és így tovább). Ez az eszembe jutattott egy másik, régen olvasott könyvet. Megyek is, utánanézek.

Francesca Simon: Rosszcsont Peti és a foci

Nagyon mulatságos gyermekkönyvet olvastunk el. A rakoncátlan főhős igen leleményesen képtelen és kényelmetlen helyzetbe hozza azokat, akiket (éppen) nem kedvel. 

Egyik alkalommal, naplót javít, máskor ruhát kell vásárolnia, bár nem akar, majd focimeccset játszik, és végül megtréfálja az egyik osztálytársát. Ártalmatlan gyermekcsínyeknek tűnik a legtöbb húzása, de ha kinevettük magunkat, a kisiskolás korosztállyal jól el lehet beszélgetni a történetekről: Mi történik a sorok mögött? Hogyn érezhetik magukat a megtréfált, pórul járt szereplők?

A fordítás remek, ötletes, szórakoztató, remek munkát végzett a fordító. 

Parti Nagy Lajos: Hősöm tere

Pár éve megvettem ezt a könyvet, és elkezdtem olvasni, de pár oldal után félretettem. Most viszont alig bírtam letenni. Különös, hogy mennyit változik az ember egy pár éve alatt. Vagy csak hangulat kérdése lenne, mikor mi tetszik?

Annak idején főleg azért vettem meg ezt a regény, mert a szerzőjével egy író-olvasó találkozón személyesen is találkoztam. A találkozót egyik akkori magyartanár kollégám szervezte a lakásán, és nagyon jól esett, hogy én is ott lehettem. Parti Nagy Lajos akkor beszélt erről az épp készülőben lévő könyvéről. 

A regény fantasztikus és egyben félelmetes fikció a szó igazi értelmében: játék a képzelettel. Sok izgalmas kérdést feszeget. Mennyiben azonos illetve szétválaszthatatlan a hús-vér szerző és az írói én, valamint képzeletének szülöttei? Hogyan hat egyik a másikra? Hol a határ ember és állat között? Hol a határ a diktatúra ellenségei és kiszolgálói között?

A regény nyelvezete magával ragadó: sok-sok regisztert megszólaltat a köznyelvtől a klasszikus irodalmi utalásokon át kitekert szólásokig, közmondásokig. Egyszerűen bravúros. 

Az biztos, hogy végigfut majd a hátamon a hideg, ha legközelebb egy galambot látok.